Nem bánták meg a katonák, hogy elindultak a Bamakón

2010. 02. 11. @ 18:28

Izgalmakkal és kalandokkal teli, emlékezetes két hetet jelentett a Honvéd Dream Team tagjai számára a 2010-es Budapest-Bamako-rali. Bálint Zoltán, Gazdag Ákos és Barkó István elégedetten tekint vissza az afrikai kalandra, ami nem meglepő, hiszen a katonai terepralicsapat az előkelő ötödik helyen ért az agadiri célba.

Bálin Zoltán izgatottan várta a rajtot, hiszen fogalma sem volt, mi vár rá a Magyarországról induló, Szlovéniát, Olaszországot, Franciaországot és Spanyolországot érintő, Marokkót átszelő viadalon.

– Nagy élmény volt – összegezte tömören a január 16-án kezdődött és 29-én befejeződött versenyt Bálint, aki a 2009-es országos tereprali-bajnokságban az ötödik helyen végzett. – Fantasztikus helyeken jártunk, megismertünk egy, az európaitól teljesen eltérő kultúrát, ráadásul nagy küzdelemben az élmezőnyben végeztünk. Felejthetetlen emlék marad az autózásunk a kő-, illetve a homoksivatagban, valamint az óceán partján. Büszke vagyok rá, hogy a nehéz terepen egyetlenegyszer sem kaptunk defektet, s a Toyota Land Cruiserünket is sikerült viszonylag egyben hazahoznunk. Úgy gondolom, a hangulattal sem volt gond, Ákossal és Istvánnak remekül megértettük és kiegészítettük egymást.

A HDT különítményének egyik navigátora, Gazdag Ákos is remekül érezte magát.

– Amikor kiderült, hogy nem hagyjuk el Marokkót, azaz Mauritániába és Maliba sem megyünk, kicsit elszomorodtam, de azt mondom, elképesztő tizennégy napunk volt – nyilatkozta Gazdag Ákos. – Afrika varázslatos, a legtöbb ember rendkívül segítőkész volt, igaz, a szegénység, a nélkülözés eléggé megviselt. Amikor például tollakat és zsírkrétákat adtunk a gyerekeknek, előfordult, hogy összeverekedtek az ajándékon, s bizony nem akadt olyan falu, ahol ne kértek volna tőlünk pólót, sapkát, vagy éppen enni és innivalót a lakosok. Olyan helyekre jutottam el, ahova turistaként valószínűleg soha nem mennék, autóztunk a dűnék között és a kősivatagban, háromezer méter magasban, azaz örülök, hogy részt vehettem a Budapest-Bamako-ralin.

Barkó István „újoncként” hamar beilleszkedett a csapatba.

– Zolival és Ákossal mindössze néhány héttel a rajt előtt ismerkedtem meg, de ez a hangulaton nem érződött. Végig remekül éreztük magunkat, igazi csapatot alkottunk – árulta el az egység másik navigátora, Barkó István. – Minden egyes napnak százszázalékos koncentrációval vágtunk neki, ennek lett az eredménye az ötödik helyezésünk. Vezetési és navigációs szempontból is voltak nehéz, bonyolult szakaszok, de szerencsére nem vallottunk szégyent. Társaimhoz hasonlóan, én is rengeteg élménnyel gazdagodtam. A merzugai homokdűnék lenyűgöző látványt nyújtottak, a kősivatag nem csak az autót, de minket is „szétrázott”, bevallom őszintén, nem értem, hogyan maradhatott egyben a Toyotánk. Mintahogy az sem világos, miként találkozhattunk többször is gyermekével sétáló anyával a sziklás, köves terepen, holott amerre elnézett az ember, nemhogy települést, vagy házat nem látott, de egy árva fát sem... Tényleg felejthetetlen két hét volt, nem bántam meg, hogy belevágtam.