Háttéranyag

A Magyar Honvédség Dream Team projekt

A Magyar Honvédség Dream Team ’Gepárdok’ nevű projekt 2009. januárjától indult a Magyar Honvédség és a Palik Racing Team között létrejött stratégiai együttműködés keretein belül. A program a Magyar Honvédség első tereprally csapatának létrehozását, felkészítését és versenyeztetését célozza meg, hat fő részvételével. A csapat – amely finanszírozását szponzori pénzekből oldjuk meg - a Budapest Honvéd Sportegyesület új tereprali szakosztály keretein belül, a Palik Racing Team szervezésében és segítségével készül fel és versenyez majd.

Az ötlet

Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2007. májusában Afganisztánba utazott, hogy meglátogassa a kint szolgáló magyar katonákat. Erre az útra elkísérte Palik László is. Az ötlet – hogy a katonák speciális képességei és jártassága a tereprally világában hasznosíthatók és fordítva: a tereprally-versenyzéshez szükséges navigálási, vezetéstechnikai ismeretek felhasználhatóak a honvédség missziós szerepvállalásai során – itt fogalmazódott meg először.

A magyar katonák a missziókban bonyolult terepviszonyok között dolgoznak. Olyan területeken, ahol az utak igen rossz állapotúak, vagy egyáltalán nem is léteznek. Ilyen terepviszonyok között dolgozni, vezetni, nagyfokú koncentrációt és kiváló vezetéstechnikai ismereteket követel meg.

A kiválasztás

A háttér kidolgozása

A csapat létrehozását, tagjainak kiválasztását több hónapos tervezési, koordinálási időszak előzte meg, amely alatt a Honvédelmi Minisztérium jogi, pénzügyi, személyügyi, egészségügyi, kommunikációs és kiképzési szakembereiből, valamint a Palik Racing Team munkatársaiból álló bizottság kidolgozta a csapat felállításához, működéséhez szükséges hátteret, feltételeket.

Kiválasztás

Ezt követte a többlépcsős pályáztatási, kiválasztási folyamat. A kiválasztás első lépéseként a pályázati feltételek, a szükséges képességek (például jó kommunikációs készség) és jártasság (műszaki ismeretek, autószerelési gyakorlat) kerültek meghatározásra. A pályázat meghirdetése és azok beérkezését követően, a jelentkezők részt vettek egy két-napos gyakorlati 'felvételin', ahol a Honvédség csobánkai kiképző pályáján egy szakemberberekből álló (HM kommunikációs osztálya, szak pszichológus, kommunikációs tréner, gépjármű-technikai szakemberek) bizottság mérte fel kommunikációs képességeiket, nyelvtudásukat, szerelési, műszaki készségüket és számot kellett adniuk vezetéstechnikai képességeikről is. A kiválasztott pályázók ezután egy két napos egészségügyi, fizikai vizsgálaton estek át, amelynek második napján speciális pszichológiai teszteknek kellett megfelelniük. A több fordulós vizsga eredményeképpen hat katona került be a Magyar Honvédség Dream Team 'Gepárdok' Tereprally Csapatába.

A csapat

a csapat
(balról jobbra)

A Magyar Honvédséget képviselő csapat - amely szerződéses és hivatásos katonákból áll – újdonságként jelenik meg a tereprally világában, amellyel reményeink szerint újabb lehetőséget teremtünk arra, hogy a katonák, a hadsereg világát közelebb hozzuk az állampolgárokhoz, hogy ezen a téren is bizonyítsuk: a magyar KATONÁK minden szempontból PROFIK!

Az első negyedév összefoglalása

A Honvéd Dream Team tagjai a felkészülésük első negyed éves időszakában rendkívül szerteágazó elméleti és gyakorlati versenyprogramot teljesítettek. A versenyzéshez szükséges tárgyi és szakmai elméleti ismeretanyag elsajátítását követően a kötelező vizsgákat sikerrel teljesítették.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött a csapat technikai háttereként szolgáló Nissan Navara T1-es versenyautó versenyre való felkészítése, amelynek első fázisában a versenytechnika a legapróbb részletekig szétszerelésre került, valamennyi főbb elemét, alkatrészét megfelelő szakmai vezetés mellett a csapattagok versenykész állapotra hozták miközben részleteiben elsajátították a technika működtetéséhez szükséges szerelői ismereteket.

Az elméleti és gyakorlati ismereteket is magába foglaló szerelési képzésprogram hozzásegítette a csapattagokat, hogy a versenyautó elektromos, hidraulikus és erőátviteli rendszereivel, szerkezeti elemeivel, hajtásláncával mélyrehatóan megismerkedjenek.

A vezetéstechnikai tréningek már január hónap végén megkezdődtek, amelyeken a csapattagok elsajátították mind elméletben, mind gyakorlatban a terepen való vezetés alapjait. A soron következő tréningblokkokban már sebességet autózva sajátították el a vezetési fortélyokat, majd a Honvéd Dream Team Toyota Land Cruiser T2-es trénig autójával valóság közeli képzéseken vettek részt.

Természetesen a vezetéstechnikai képzés szerves részét képezte a tevékenység ellátásához alapvetően szükséges navigációs elméleti és gyakorlati tréning; amelyen a csapat tagok kimagasló teljesítményt nyújtottak.

A rendelkezésre álló időszakban a Honvéd Dream Team tagjai minden olyan alapvetően szükséges elméleti tudást és gyakorlati ismeretet megszereztek, amelyek megalapozzák indulásukat az Országos Tereprally Bajnokság első, Derecskén 2009. április 10–12. között megrendezésre kerülő futamán.

Bálint Zoltán (pilóta)

Bálint Zoltán

Bálint Zoltán zászlós (31 éves) Kaposváron, a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél szakasztiszthelyettes. 2009 januárjától a Szentendrei Központi Kiképző Bázis Helyőrség Támogató Zászlóalj Ellátó és Szállító Század tereprally részleg kezelője. A Magyar Honvédség Gépjárműtechnikai Honvéd Szakközépiskolájának elvégzését követően 1998-tól Kecskeméten, majd Pécsett, 2004-től Kaposváron teljesít szolgálatot. Katonai pályafutása alatt tagja volt a Magyar Műszaki Kontingensnek Boszniában, illetve 2008-ban szolgált Koszovóban is.

Motorsport iránti érdeklődése és kötődése nem új keletű; egy amatőr rally bajnokságban számos versenyen indult és biztató eredményeket ért el, miközben tapasztalatát versenyek szervezésében és lebonyolításában is kamatoztatta.

A Honvéd Dream Team tagjaként a csapat első negyedéves tevékenységének értékelését követően egyöntetű döntés alapján esett rá a választás, hogy a csapat pilótájaként folytassa tevékenységét.

Honfi Barnabás (navigátor)

Honfi Barnabás

Honfi Barnabás zászlós (38 éves) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél logisztikai beosztott tiszt-helyettes, 2009 januárjától Szentendrei Központi Kiképző Bázis Helyőrség Támogató Zászlóalj Ellátó és Szállító Század tereprally részleg részlegvezetője, nős, egy gyermek apja. A tanult gépjármű villamossági szerelő már 1992-től a Honvédségnél közalkalmazottként dolgozott, majd 1994-ben csatlakozott a Magyar Honvédség tiszt-helyettesi állományához. Eleinte Taszáron, majd 2005-től Kaposváron teljesít szolgálatot.

A Honvéd Dream Team első negyedéves felkészülési időszakában a gépkocsi technikai felkészítésében, a navigációs képzéseken nyújtott kiemelkedő teljesítményeként a versenyautó navigátori székében foglalhat helyet.

HDT Club



Sandlander

Würth

HMEI

Honvéd SE

Currus

SPW

Observer