Miniszteri köszöntő

Tisztelt Tereprally Rajongók! Kedves Érdeklődők!

Dr. Szekeres Imre

Köszöntöm Önöket a Magyar Honvédség Dream Team tereprally csapatának honlapján. Megtisztelő, hogy ellátogattak erre az oldalra, hiszen ez azt jelzi, hogy Önök nem csupán a tereprally, de a honvédség, katonáink munkája iránt is érdeklődnek. A honvéd Dream Team egy olyan kezdeményezés, amelyre még nem volt példa a honvédség történetében. Voltak, vannak és lesznek katona-sportolóink, sportoló katonáink, a hadsereg kultúrájának szerves része a sport. Azonban a tereprally világában katonáink eddig még nem képviselték a Magyar Honvédséget.

Pedig a két világ nem is áll olyan messze egymástól. A honvédség missziós szerepvállalása révén magyar katonák olyan területeken szolgálnak, mint Afganisztán, Irak vagy Afrika egyes részei. Olyan országokban dolgoznak, ahol az utak sokszor csak egy folyómedert jelentenek, ahol gépjárműveikkel – túlzás nélkül állíthatjuk - 'úttalan utakon' járnak nap, mint nap. Ahol az, hogy mennyire ismerik járműveiket, milyen vezetői-képességekkel rendelkeznek sokszor az életüket mentheti meg. A bonyolult terepviszonyok megkövetelik a nagyfokú koncentrációt, a kiváló vezetéstechnikát, gyors reflexeket és a maximális lélekjelenlétet. Katonáinknak, akárcsak a tereprally versenyzőknek, mindezekkel a képességekkel és jártasságokkal rendelkezniük kell.

A két szakma közötti hasonlóságot ismertük fel Palik László barátommal 2007. tavaszán, aki – kérésemre – elkísért az Afganisztánban szolgáló magyar katonáknál tett látogatásomra. Az ötlet, hogy a két terület - tereprally és hadsereg – nem csupán ötvözhető, de a honvédség hasznosíthatja is a tereprally versenyzők jártasságait, tapasztalatait először itt fogalmazódott meg bennünk. Katonáink képességeik, kiképzettségük révén kiváló tereprally versenyző 'alapanyagot' képeznek, és a versenyekre történő felkészülés, a versenyzés további - a hadseregben jól hasznosítható – ismereteket adhat számukra. Számukra és az egész Honvédség számára, hiszen ezeket a speciális ismereteket ők tovább adják majd társaiknak, ismereteiket beintegráljuk a honvédség kiképzési, felkészítési rendszerébe.

A Magyar Honvédség Dream Team „Gepárdok" tereprally csapatát azonban nem csak ezért hoztuk létre. Reményeink szerint a csapat - amely szerződéses és hivatásos katonákból áll - motiváló erőt jelent majd a Magyar Honvédség gépjármű-vezetői állománya számára, és egyben egyfajta – remélem nagyon eredményes - unikum lesz a tereprally világában. Mindezzel újabb lehetőséget teremtünk arra, hogy a katonák, a hadsereg világát közelebb hozzuk az állampolgárokhoz, hogy megmutathassuk:

Mi itt is a legjobbak között vagyunk!

Dr. Szekeres Imre
a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere

HDT Club



Sandlander

Würth

HMEI

Honvéd SE

Currus

SPW

Observer